Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok Klub Egyesülete

2013.11.06 Klubnap

2013. 11.06. Klubnap

Elsőként Sándor Zoltán színházba hívott minket, kedvezményes jeggyel 2013. november     18-ra a Testőr című darabra,

a Zenthe Ferenc színház előadásában, majd Árpád Sándor köszöntötte a jelenlévőket, ezután Koronczi Nellike november és december jeles napjait ismertette, a hozzájuk kapcsolódó népi hiedelmek, szokások bemutatásával.
A klubnap legérdekesebb eseményére került sor, dr. Nyíri László klubtagunk tartott előadást „Toscana Gyöngyszemei” címmel. Saját fényképei segítségével betekintést engedett Firenze, Pisa, Lucca, Siena, Volterra és San Gimignano toscanai városok építészeti nevezetességeibe, történelmébe.
Tombola sorsolásra is sor került. A nyeremények: dr. Nyíri László által hozott olasz bor és 2 db. könyv.
Nándoriné Jolika ismertette az elmúlt hónap eseményeit, majd tájékoztatta a tagokat a jövő évre javasolt programokról és felmérte az érdeklődés nagyságát. Tájékoztatást adott arról, hogy 2013. november 30-án 14 óra 30 perckor indul a külön busz az SZMT elől az év végi évértékelő rendezvényre.
Végül Bozóné Jutka beszámolt a Ráckevére szervezett kirándulás eseményeiről és jelentkezőket kért még a november 20-i levéltári látogatáshoz.


Ha tetszik ez a bejegyzés, kérem kattintson a "Tetszik" gombra.