Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok Klub Egyesülete

2014.07.02 Klubnap

Karácsony József előadását hallgathattuk meg Vongrey Béla halálának 20. évfordulója alkalmából.

Eredeti dokumentumok és képek vetítésével mutatta be Vongrey Béla tevékenységét a TKM élén. Kiemelte a TKM megalakulása (1982) utáni  kezdeti munkáját, mint Mocsáry Antal sírjának megkeresését és felújítását. Kopjafák elhelyezését a Salgó váránál. Képeket láthattunk Báthory István szobrának felavatásáról, Dornyay Béla 100. születésnapjára rendezett ünnepségről, korabeli kirándulások- és rendezvények meghívóiról, újságcikkekről, a lengyelországi testvérklubal való kölcsönös programokról.

Rendkívül érdekes előadás volt. Jó lenne ha egy másik előadás alkalmával az elmaradt időszak is bemutatásra kerülne. Klubnapunkon részt vett Vongrey Béla özvegye, lánya, veje.

Ezután Nándoriné Jolika ismertette az előző hónap megvalósult programjait, ill. az e-havi terveket. Ezután Szemes Béla rövid tájékoztatást adott a  Vajdavár-vidéken tett jól sikerült autós kirándulásról.

Július 19.-én Egyesületi napot tartunk Salgóbányán. Program: 10 órakor ünnepi megemlékezés a Sasok rétjén, ezután gyalogtúra a Salgói vár megkerülésével az Erdészházhoz. Itt vetélkedő, ebéd. Haza utazás tetszés szerint, vállalkozó kedvűek részére gyalogtúra haza a Beszterce lakótelep érintésével. Túravezető Szemes Béla. Mindenkit szeretttel várunk. Ebédről, innivalóról, a programhoz illő ruházatról mindenki saját maga gondoskodjék! Indulás: 2014. 07.19-én reggel a 8 óra 20-as 11 B-s helyijárati autóbusszal!

 

 


Ha tetszik ez a bejegyzés, kérem kattintson a "Tetszik" gombra.