Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok Klub Egyesülete

Sirok-Recsk-Parádsasvár-Parádfürdő 2015.09.19

Kirándulás

2015. szeptember 19 (szombat)

Sirok – Recsk– Parádsasvár– Parádfürdő

 

Itt van az ősz, itt van újra!  Mi is újra kirándultunk!

Az első úti célunk: Sirok.

A siroki templom megtekintésével indult a programunk.  A település temploma mai formájában a 18. századtól található a falu központjában. Az ismertetőmet kiegészítette az időközi változásokkal, Pálinkás András a templom gondnoka. A templombelső a többszöri átalakítások miatt barokk jellegét csak a szentélyben őrizte meg.

A templomból közvetlen utunk a Sirok-i várba vezetett.  Magyarország legvadregényesebb sziklavárát a Tarna mentén fekvő Papkő-hegy tetején építették. A honfoglalás után a Mátra vidékén az Aba nemzetségbeli Borh-Bodon ág vette birtokába az ősi, pogány várat, a mai fellegvár helyén. Az erősség, későbbi urai közt olyan nemesi személyeket találunk, mint Országh Miklós nádor, enyingi Török Ferenc és Nyári Pál. A vár rekonstrukciója 2010-ben kezdődött, az alsó várat 2012. szeptember 30-án adták át a látogatóknak, és a mi kirándulásunkkor már a  felső vár is látogatható volt. A kiállító terem és az idegenvezetés nagyban segítette tájékozódásunkat a várban.

A második úti cél:  Recsk-i Nemzeti Emlékpark felkeresése.

A tábor 1950. július 19-én hajnalban „nyitotta meg kapuit” és 1953. október 31-ével teljesen kiürült.

A politikai okokból fogva tartott kényszermunkások maguk építették fel táborukat, a többszörös szögesdrót kerítéssel.  A napi 12-14 órás munkavégzés,  az andezit bányában a napi 1000 kalóriányi élelem, a kegyetlen körülmények miatt sokan éhen haltak, balesetet szenvedtek, tény, hogy sokakat az őrök agyon lőttek.

A kényszertábor mai állapotában való megtekintése, a „magyar Gulag”, a kényszertábor egykori túlélői 1988-ban megalapított Recski Szövetségnek köszönhető.

A megemlékezés koszorújának elhelyezése után meglátogattuk a kiállítótermet, valamint megnéztük a volt tábor helyét is.

Következő úti célunk: Parádsasvár

A gyönyörű földrajzi, természeti környezetben fekvő településen 2014-ben átadott Parádsasvári Kristálygaléria és Kiállítótermet látogattuk meg. A II. Rákóczi Ferenc által alapított, majd a „rendszerváltást” követő évekig működő Parádsasvári Üveggyár, köszönhető kiváló szakembergárdájának – teljesség igénye nélkül -, tervezőknek, üvegfúvóknak és üvegcsiszolóknak, méltán szerzett világhírnevet nem csak a térségnek, az üveggyárnak, hanem Magyarországnak is.

A látogatókat  megismertették a felhasznált nyersanyagokkal, a teljes gyártási folyamattal, bemutatva egy üveghutát, az olvasztástól az üvegfúváson át a kristálycsiszolásig.  Mindazon tevékenységeket felvonultatták, melyek végtermékei a vitrinek polcain voltak megtekinthetők.

A kiállítás után egy kis sörözés, fagylaltozás, egy rövid séta a Károlyi Kastélyhoz, amely ma 5 csillagos szálloda, és irány az utolsó úti cél:

PARÁDFÜRDŐ!

Gesztenyés kávézó-étterem! Jó kaja, innivaló és irány a Cifra Istálló!

Mint annyi építmény e térségben, ez is Ybl Miklós nevéhez fűződik!

A Cifra Istálló – Kocsi Múzeum kicsi, de teljességre törekvő. Mindazt láthattuk, ami az úri élethez a 19. utolsó felében és 20. század elején Magyarországra oly jellemző volt!

Egy kis séta a Szanatóriumi soron, pár pillanatnyi betekintés az Erzsébet hotel parkjára, majd buszra szállva haza indultunk.

Az egész napos gyaloglás után várt a pihe-puha otthon!

Köszönet Bozóné Jutkának a kirándulás megszervezéséért, a rugalmas lebonyolításért, az ismertető megírásáért és a kapott képekért.

K.B.

 

 

 


Ha tetszik ez a bejegyzés, kérem kattintson a "Tetszik" gombra.