Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok Klub Egyesülete

2016.05.21. Gyermely-Etyek

Gyermely Tésztagyár  -  Etyek Korda Filmpark

  1. május 21

 

Indulás az SzMT elől reggel 6.30-kor.

Érkezés a Gyermely Tésztagyárhoz 9.00 órakor. A program kb. két óra.

A gyár munkatársai röviden bemutatják a gyermelyi tésztagyár történetét. Ezt követően a kísérő vezetésével megtekintjük a tésztagyártás folyamatát, a raktározást és a szállítást. A program végén tésztakóstolás lesz. Lehetőség lesz arra, hogy aki szeretne, olcsóbban vásárolhat a tésztaféleségekből, lisztből.

 - Ezután megyünk a Korda Filmparkba, melyet 2007-ben adtak át, 90 millió eurós költségvetésből készült el a hat műteremből álló, Korda Sándorról elnevezett filmstúdió, melynek része az az 5975 négyzetméteres műterem, mely a világ legnagyobb ilyen építménye. A cég tulajdonosai, Demján Sándor nagyvállalkozó, Andy Vajna hollywoodi  producer, Peter Munk és Nathanial Rothschild.

Többek között itt készült a Pokolfajzat (amerikai), Marco Polo (amerikai), Inferno (amerikai, Tom Hanks főszereplésével) film.

Megtekintjük a Korda kiállítást, részt veszünk egy stúdió túrán és megnézzük a galériát.

A kirándulást borkóstolóval zárjuk.

Érkezés Salgótarjánba 20.00-21.00 óra között.

A kirándulás költsége:  5.000.- Ft

Kellemes utat kívánok mindenkinek!

 

                                                                                       Balogh Józsefné  Anikó

                                                                                                    szervező

 

 

 


Ha tetszik ez a bejegyzés, kérem kattintson a "Tetszik" gombra.