Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok Klub Egyesülete

2016.06.11. Őrbottyán-Szada-Gödöllő-Pécel

 

Őrbottyán  -  Szada - Gödöllő  - Pécel

 

A kirándulók első csoportja június 11-én, a második csoport június 18-án indult útnak. 

Először Őrbottyánba mentünk, itt Gombos Miklós harangöntő mester fogadott bennünket, igazi kuriózumnak számító mesterséggel találkoztunk, megismerkedtünk a harang történetével (ie. Egyiptom/Mózes ideje alatt/, Kína, India, Japán, Nagy Sándor, Archimédesz, a honfoglaló sámánjaival, a kereszténység kezdeti (üldöztetéses) idejéről, majd a 13. századtól elrendelt hivatalos használatáról, a déli harangszó pápai elrendeléséről a Nándorfehérváron a törökök feletti győzelem emlékére,  a francia forradalom idején történt 100-150 ezer harang beolvasztásáról ágyúk készítése céljából, megemlítve Gábor Áron rézágyúit  is.), valamint a harangöntés bonyolult feladatával. Megköszöntük a részletes tájékoztatást és folytattuk utunkat Szadára.

Székely Bertalan  a XIX. század kiemelkedő historikus festőjének egyetlen, magyarországi emlékhelye, kultuszának őrzője a település. Az ispánsági kert övezte nyaralóként szolgált lakóépületben kialakított emlékszobát néztük meg, melyben eredeti Székely Bertalan vázlatok, grafikák mellett a család bútoraiból, dísztárgyaiból láthattunk néhányat. Innen átsétáltunk a Szadai Tájházba, itt a palócföld és elsősorban a Galga-mente néprajzi hagyományait, gazdálkodás-formáit bemutató kiállítást tekintettük meg. Az állandó kiállítás részét képezi a cipész, kovácsműhely is.

Ezután a gödöllői Királyi Kastélyt látogattuk meg. A Grassalkovich kastély a XVIII. század közepétől jelentős szerepet töltött be történelmünkben. 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején Kossuth Lajos és tábornokai a kastélyban szálltak meg. A magyar állam 1867. márciusában koronázási ajándékként I. Ferenc József és Erzsébet királyné rendelkezésére bocsájtotta. 1919-ben a Tanácsköztársaság katonai vezérkara állomásozott a kastélyban. 1920-tól Horthy Miklós kormányzó pihenőhelye lett. 1990-ben megindult az erősen leromlott állapotú Grassalkovich kastély felújítása, néhány éven belül ismét teljes pompájában fogadhatta az érkező vendégeket. A csoport a kastélyt és a színháztermet tekintette meg.

A kirándulás befejező programjának helyszíne Pécel Ráday kastély. Az építészeti összhatásában is egyedi Ráday kastély emeleti dísztermében különleges, fekete-fehér színű görög és római mitológiai jeleneteket ábrázoló, erkölcsi üzenetet hordozó falképek kerültek. A boltozat alapvakolatán látható a hajdani freskó vörös és fekete színű előrajza, amely festészettechnikai szempontból egyedülállónak számít hazánkban. A földszinti termek közül a nagykönyvtár látogatható. A mennyezetfestése igazi kuriózum. A terem boltozatát négy tardosi vörösmárvány oszlop tartja, és osztja kilenc részre. E mezőkbe kerültek a különböző tudományokhoz kapcsolódó görög-római mitológiai alakok. A boltozatot festett korlát keretezi, amelyen amorettek ülnek, s kezükben a kastély könyvtárának gyűjteményéből megmintázott könyveket tartják. A kastély alagsorában található a legújabb kiállítás, a barokk konyha, mely a korabeli használati tárgyakkal – bútorokkal, edényekkel - van berendezve.

A programok sokszínűsége révén tartalmas kiránduló napon vettük részt.                            

A blogot Bozó Pálné írta.

A kirándulás megszervezéséért köszönet Baloghné Anikónak.

A lebonyolításáért köszönet Bozóné Jutkának és  Bódiné Zsuzsinak.

Fényképek a fotóknál, melyeket Kaszáné Falusi Veronika és Kasza Béla készített.

                                                                                                                            

 

 


Ha tetszik ez a bejegyzés, kérem kattintson a "Tetszik" gombra.