Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok Klub Egyesülete

2016.10.01-02 Kegyeleti túra 2016

Kegyeleti túrán voltunk Óbuda – Tés – Jásd – Zirc – Keszthely - Martonvásár útvonalon

  1. október 1-2. (szombat-vasárnap)

21 fővel indultunk túránkra. Óbudán megtekintettük az Aquincum Múzeum új állandó kiállítását, az egykori helytartó palotájának gyönyörű mozaikjait, az egykori orgona maradványait és meghallgattuk a rekonstruált orgona hangját is.  Kedves, felkészült idegenvezetőnk rövid sétára is elvezetett bennünket a Romkertben, ahol hagyományápoló családok korhű ruhákban jelenítették meg a hétköznapi pannóniai életet.

Hosszabb utazást követően már a Bakony ózondús levegőjét élvezve megcsodáltuk Tésen a szélmalmokat, az egyikben láttuk az egykori gépeket, felszereléseket is. Jásdon a gyönyörűen megőrzött Pósa vízimalomba látogattunk. Első napunk utolsó állomása a zirci temető volt. Tagjaink szorgos kézzel rendbe tették egykori polgármesterünk dr. Förster Kálmán és felesége síremlékét. Megemlékezésünk után elhelyeztük Salgótarján Megyei Jogú Város és az STKMK Egyesületünk koszorúját.

A Bakony Hotelben pihentük ki az út fáradalmait és másnap reggel korán indultunk tovább Keszthelyre, ahol a Szent Miklós temetőben Dr. Dornyay Bélára emlékeztünk, fölidézve Salgótarjánban végzett tanári, helytörténészi munkáját. Ezt követően elhelyeztük városunk és egyesületünk koszorúját.

Az esős idő ellenére időben érkeztünk Martonvásárra, ahol megtekintettük a Beethoven-emlékmúzeumot és sétát tettünk a Brunszvik-család által alapított csodálatos parkban. A tó által határolt szigeten, a nyári koncertek színhelyén Beethoven szobra előtt tisztelegtünk. Sétánk során számtalan, növényritkaságot néztünk meg, pl. egy lélegző gyökerekkel körülvett ciprusfenyőt. Brunszvik Teréz, a magyar óvodai nevelés alapítójának szobra búcsúztatott bennünket.

 


Ha tetszik ez a bejegyzés, kérem kattintson a "Tetszik" gombra.