Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok Klub Egyesülete

2017.08.18. Kirándulás a felvidékre

 Kirándultunk Szlovákiában

2017 augusztus 18.

Mint minden évben most is egy 1 napos kiránduláson vettünk részt. A Felvidék mindig tartogat látnivalókat, értékes műemlékeket.

 

Utunk elsőként Mýtna-Vámosfalva településre látogattunk. A község valamikor a dívényi uradalomhoz tartozott, valamikor a 14. században jött létre. Háromszáz évvel később a malmok, fűrésztelepek, sörfőzdék látták el munkával az itteni lakosságot. A település kimagasló pontján – dombtetőn – a temető felett emelkedik a 15. században épült – eredetileg Szent Annáról elnevezett katolikus templom – ma evangélikus templomot látogattuk meg.

A zárt templomkertben található a 19. században épült késő barokk harangláb is.

A település központjával az ismerkedés a polgármester úr távolléte miatt elmaradt.

 

Kissé megfáradva ültünk autóbuszra és utunk Dívín -Dívény községbe vezetett.

A városka a losonci járás északnyugati részén fekszik. Az egykori település a vár környékén alakult a 13. század első felében, a 14.század végén már plébániája volt. A 17. század derekán már piac és vásárjoggal rendelkező mezőváros volt. Virágkorában 60 falu és település tartozott hozzá. A lakosság mezőgazdaságból, kézművességből és kereskedelemből élt, később a gyárakban és a bányákban talált munkát. A 20. század elején a falu határában mágnesvasércet, mészkövet és márványt találtak és termeltek ki.

A vár alatti megerősített négytornyú reneszánsz kastély a Balassák tulajdonát képezte, melyben múzeum található. A részletes tájékoztatás során megismerkedhettünk, a Balassák, Zichy grófok életével, a lakosság tevékenységét   - meghatározó tagoltsággal - bemutató kiállítással.   Az utunk a 1777-ből való későbarokk kőszobor - Szűz Máriát ábrázolja -  mellett a plébánia templomhoz vezetett, amely 1657-ben épült, majd 1909-ben megnagyobbították, melynek védőfalát négyszögletű sarokbástyák erősítik. A templombelső megcsodálása után a felvidék egyetlen napóráját tekintettük meg, ezt követően a vár látogatására került sor. A kissé meredek út után csodálatos panoráma volt a jutalom.

A kalandozásunk következő állomása Vídana-Vidafalva volt.

A losonci katlanban terül el a Krivány patak mentén, a település a Forgácsok, Kubinyiak, Asbóthok birtokában volt.  Mi a barokk kastélyt Kubinyi kastélyként ismerjük, köszönhető Kubinyi Ferenc személyének, tagja a Magyar Tudományos Akadémiának,  egyik alapítója a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak és a Magyar Földtani Társaságnak.

A barokk kastélyt az utolsó tulajdonos Asbóth Jánosné Spillmann Hedwiga Jézus Szíve missziós rendnek ajándékozta, melyben jelenleg is aktív missziós tevékenységet folytatnak.  Lehetőségünk nyílt az épület körbejárására, a park megtekintésére.  A barokk evangélikus harangláb mellett elmenve a neobarokk római katolikus templomot látogattuk meg. A lenyűgöző harangtorony külső homlokzatán csodálatos szép mozaik kép található. Az egyszerűségében is szép templombelső megtekintését követően a templom részét képező kriptában a kastély utolsó tulajdonosainak nyughelyét is megtekinthettük.

 

A kirándulásunk pihentető részére következett Lučenec-Losoncon a városi parkban.

A finom ebéd után a város egyik főútján a NÓGRÁDI VÁSÁR-t járhattuk be a Kórház és a Református templom közötti útszakaszon.  A színes kavalkádban mindenki talált vásárfiát, és jó hangulatban indultunk haza.

 

A szép és tartalmas napért köszönet illeti Kalmár Gertrúd idegenvezetőnket.

A kirándulás fotóiért köszönet a Kasza házaspárnak, így mindazoknak lehetőségük van megtekinteni a kirándulásunk helyszíneit, akik felkeresik web lapunkat.

 

                                                                       Bozó Pálné                                                                             kirándulás szervező

 

 

Köszönet Bozó Pálné Jutkának a kirándulás megszervezéséért, lebonyolításáért!

 

Fényképek a FOTÓKNÁL  és a FACEBOOK-on a Tájak Korok Múzeumok csoportnál

 

 


Ha tetszik ez a bejegyzés, kérem kattintson a "Tetszik" gombra.